Identitás és szakrális kommunikáció a mesében

Leírás

Közel tíz év alatt születtek azok a tanulmányok, amelyeket a dr. Bálint Péter által alapított és irányított Alkalmazott Narratológiai Műhely kutatási tevékenysége során a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Irodalom, Kommunikáció és Kulturális Antropológia Tanszékének oktatójaként írtam meg. Számos konferencia, terepmunka és közös műhelybeszélgetés során körvonalazódott az a mesekutatási irány, amely – amellett, hogy újabb elméleti szempontokat is keresett a posztmodern hermeneutika és a fenomenológia területén –, az 1945 előtti, Honti János nevével fémjelzett mesekutatásban fedezte fel gyökereit. Honti találóan így fogalmaz Az ismeretlen népmese című tanulmányában: „arra törekedtünk, hogy a mese helyét lessük meg a hagyományos elbeszélő elemek és világlátások útvesztőjében”. A mese helye nem ragadható meg pusztán a bevett irodalmi-néprajzi strukturális elemzések, vagy épp a „világlátások” szimbolikus-pszichológiai értelmezése révén. A mese helye valami más is: sajátos kommunikáció és az identitás megteremtésének nyelvi lehetősége egyben. Az itt olvasható tanulmányok arra tesznek kísérletet, hogy egy komplex, interdiszciplináris szemléletű olvasatát adják a mesének, amely talán a mese helyét is jobban látni engedi.