Közigazgatás-elmélet (e-könyv)

Szerzők: Balázs István, Árva Zsuzsanna, Barta Attila, Veszprémi Bernadett

ISBN: 978-963-318-640-4

Terjedelem: 219 oldal

Kiadás éve: 2017

Innen letölthető:

Kívánságlistához adom
Kívánságlistához adom
Megosztás

Leírás

A közigazgatás-elmélet témakörében írt monográfia célja elsődlegesen a doktori képzés keretében szereplő kötelezően választható tárgy oktatásának elméleti megalapozása. Ennek körében az alkalmazott módszer főleg a graduális képzés során megszerzett közigazgatási jogi ismeretekre alapozva az azok mögött meg lévő elméleti alapok áttekintése a különböző tudományos irányzatok feldolgozásával.

Az alapvető témák, amiket munkánk érint, a közigazgatás, illetve a közigazgatási jog elméleti kérdései a közigazgatás-tudomány egyes meghatározó nemzetközi irányzatai és a magyar klasszikusok. A kötet keretében betekintést kívánunk nyújtani a közigazgatás kutatásának hazai és nemzetközi intézményrendszerébe is.

Tekintettel arra, hogy az elérendő tudás és kompetencia a közigazgatás tudományos kutatására való képességeket hivatott elősegíteni, a fentieken túl rögzítésre kerül a közigazgatás-elmélet fogalma és tárgya, és ebben az összefüggésben meghatározásra kerülnek magának a közigazgatásnak a fogalmi elemei is. Ezt követően tárgyalásra kerülnek a közigazgatás felépítésének és működésének az alapelvei, a közigazgatás funkciói, a kormányzás és a közigazgatás, a közvetlen és a közvetett közigazgatás, a közigazgatás eszközrendszere, valamint a közigazgatási jog fejlődésének a sajátosságai, benne az európai közigazgatási jog problematikájával. A közigazgatás személyzetének szabályozására érvényesülő új tendenciák vizsgálata ugyancsak fontos tárgykör, amit jelen munka sem kívánt megkerülni.

Vélemények

Még nem érkezett vélemény

Légy te az első aki értékeli: “Közigazgatás-elmélet (e-könyv)”

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Érdekelhetnek még…