A népábrázolás hagyományának módosulása a XX. század első felének finn prózairodalmában

Leírás

E munka arra vállalkozik, hogy bemutassa a finn prózairodalom egyik legjelentősebb hagyományának, a népábrázolásnak a XX. század első harmadában való továbbélését. A finn társadalom a kezdetektől fogva egészen a második világháborúig agrártársadalom, így nem meglepő, hogy az irodalomban is a népábrázolás a fő téma. A finn szakirodalomban általánosan elfogadott kansankuvaus kifejezés szó szerinti fordítása népábrázolás. E fogalom  a kötetben a parasztság életformáját bemutató prózai művek megnevezésére szolgál. E népábrázoló művek többsége erősen kötődik a realista regényhagyományhoz, közösségi értékeket vesz figyelmbe, ennek megfelelően a hős sokkal inkább csoportszemélyiség, mint kivételes egyéniség. Kedvelik a társadalmi-történeti környezet aprólékos bemutatását, amelyhez gyakorta társul természetleírással kezdődő történetindítás. Sok esetben hangsúlyos az elbeszélő jelenléte, aki többnyire a közösségi értékek elkötelezettje. A regények középpontjában valamilyen váratlan esemény áll, amely megzavarja a közösség értékrendjének érvényességét, ám mivel a teljes értékviszonylagosság tételezése nem sajátja a népábrázoló írásoknak, a történet végén az egyensúly általában helyreáll. A század harmincas éveiben a magyar irodalomban oly kedvelt szociográfia a finn irodalomban nem jellegzetes, helyét a teljes mértékben fiktív regényvilágra építő művek töltik ki.

A könyv felvázolja e népábrázoló hagyománynak a XX. század első harmadában formálódott változatait, amelyek amellett, hogy éltetik a századfordulóig viszonylag egységesnek mondható tradíciót, újat is hoznak.