Társadalomtudományi dimenziók az oktatásban

Leírás

Napjainkban tanárnak lenni nagy kihívás, mert nemcsak gyorsan változik körülöttünk a világ, hanem kitágult a tudomány, a megismerhető és megőrzendő ismeretek tárháza is. Így az a klasszikus szerepünk, hogy átadjuk az elődeink és a magunk tudását a minket követőknek, mind tematikájában, mind módszerében megújulásra vár. Ezt ismerte fel a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának vezetősége, és már a közeljövő stratégiai kihívásait mérlegelve, új képzési irányokat, kutatásokat és innovatív pedagógiai módszereket fejlesztve bevonta a változások elindításának a munkájába a tanári kart. A felkészülés több szinten indult el, szakindítások, tananyag kidolgozások, kapcsolatok, együttműködések keresése mellett fontosnak tartottuk, hogy olyan szakkönyveket jelentessünk meg, amelyek alátámasztják, segítik a stratégiánkat, és bennünket is önképzésre inspirálnak. Felismertük, hogy az eddig megszokott és elfogadott oktatási – tanulási modell is változásra szorul, hiszen napjaink információs forradalmának köszönhetően nemcsak az előadótermek zárt világa, a tanári előadás és a jegyzetek megkérdőjelezhetetlen tényszerűsége adja a képzések végén a dokumentummá szilárduló tudást. A felsőoktatás valójában már felnőttek oktatása, módszerében folyamatosan számítania kell a hallgatók aktivitására, és egyben eltérő tanulási szokásaira. Munkánkban arra kívántunk rámutatni, hogy a tudatunkban megkonstruált valóságmodellek és az egyének befogadó hajlandósága csak akkor lesz eredményes, ha maguk is átélik a megismerési folyamatot, és maguk is képesek a gyakorlati tapasztalatot a szimbolikus vagy elvont fogalmi rendszerben értelmezni. Az oktatónak itt kettős feladata van, a megismerést úgy kell előkészítenie, hogy a befogadó ennek a folyamatnak cselekvő és alkotó részese legyen. Ehhez viszont szükséges lenne olyan hallgatói attitűdre, amelynek segítségével a hallgatóság csoporttá válik, és a tanár karmesterré. A módszert Arisztotelésztől Jerome Brunerig többen ajánlották már. Utóbbi szerint a tanulás sikerességét a kulturális környezet segíti vagy gátolja, vagyis az oktatás a kultúra része, és a kultúrán egyszerre érti a fogalomnak a makro és mikro kiterjesztését. Közelmúltunkban a társadalomtudomány számos diszciplínája alakult ki vagy át, vagy fonódott össze. A pedagógia és a pszichológia vagy a társadalom- a kultúrtörténet és a menedzsment tudomány különlegesen finom kapcsolódásai jól mutatják, hogy a társadalomtudományi kapcsolati háló ugyanúgy létezik az egyes tudományági dimenziókban, mint a mikrokörnyezetben is megmutatkozó személyes és általános jegyek. Kötetünk sokszínűsége ebből a felismerésből született. Ajánlom minden érdeklődőnek, a tanulást fontosnak, a témát időszerűnek és az oktatás megújítását vállaló kollégának.