Háziállatok a történelemben

2 800 Ft

Szerző(k) / Szerkesztette

ISBN

978-963-318-922-1

Terjedelem

222 oldal

Kiadás éve

Kategóriák:
GazdaságtudományMezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási KarSurányi Béla

Leírás

“A mezőgazdaság megszületésével új távlat nyílt az emberiség számára, hiszen általa civilizációk születtek, államalakulatok jöttek létre, amelyek keretében működtek az emberi társadalmak és folyt a gazdasági élet. A mezőgazdaság elősegítette a kultúra, a tudomány és a művészet kialakulását, egyúttal ösztönözte az írásbeliség megjelenését is.
A kibontakozó termelőgazdálkodás alapvetően befolyásolta a földhasználatot, formálta a településszerkezetet, hozzájárult a munkamegosztás kibontakozásához. Végső soron a mezőgazdaság indította el az embert a civilizáció felé vezető úton.
Mindez az új tevékenység merőben elütött a korábbi zsákmányoló gazdálkodástól, mivel újratermelte a korábban csak hasznosított anyagi javakat, ugyanakkor az ember a természet világára bizonyos mértékű befolyást is gyakorolhatott a gazdálkodás révén. A mezőgazdaság megszületésére az embert a szükség vezette rá, amely a háziállatok megszületéséhez, a kultúrnövények kinemesítéséhez, a termőföld megműveléséhez vezetett. De a két alapvető gazdálkodási ágazat csak ideális esetben létezett együttesen, időben és térben. A világ számos térségében erre még napjaikban sem nyílik lehetőség. Még korunkban is elterjedt a pásztoroló állattartás, mivel nincs mindenütt földművelésre alkalmas terület. A legelőként hasznosított terület kiterjedése messze meghaladja a szántóföldi művelésre igénybe vett földterület nagyságát. A régmúlt reliktumaként tovább él a mezőgazdasági kultúra megszületése előtt évezredeken át dívó gyűjtögetés, a halászat és a vadászat, mint élelemforrás a földkerekség elszigetelt, fejlődésben megrekedt térségeiben, a még meglévő természeti népek körében.
A zsákmányoló gazdálkodás (gyűjtögetés, halászat, vadászat) egyúttal kiváló lehetőséget nyújtott a korabeli emberek számára, hogy környezetüket alaposan megismerjék, elősegítve leendő háziállataik vad őseinek kiválasztását, későbbi kultúrnövényeik kinemesítését és művelésbe vételét. Ez egy hosszútávú fejlődés alapjait rakta le, amelyből megszületett mai világunk mezőgazdasága, karöltve a tudomány és a termesztési gyakorlat egyidejű kialakulásával.
Mindez hozzásegítette az embert életminőségének fokozatos javulásához.
Összeállításunkban nyomon követjük a háziállatok kialakulását és szerepüket a történelemben, a hasznosításuk módosulását, a háziállatfajták változatosságát, nemcsak az egész világon, hanem a Kárpát-medencében is, beleértve a takarmányozás gyakorlatát és a magyar állattartás korszakait, annak fontosabb jellemzőit. “

További információk

Tömeg
584 g
Méretek
291 × 205 × 12 mm
Szerző(k) / Szerkesztette

ISBN

978-963-318-922-1

Terjedelem

222 oldal

Kiadás éve

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Háziállatok a történelemben” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0

Kosár

Teljes összeg:
0 Ft