Pap Károly (1872-1954)

1 980 Ft

Alcím

Az 1912-ben alapított Debreceni Egyetem első irodalomtörténet-professzora

Szerző(k) / Szerkesztette

Sorozat

A Debreceni Egyetem Tudós Professzorai

ISBN

978-963-318-193-5

Terjedelem

116 oldal

Kiadás éve

Kategóriák:
A Debreceni Egyetem tudós professzoraiImre LászlóIrodalomtudomány

Leírás

Dr. Imre László a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézetének tanára, akadémikus az egyetem első irodalomtudós professzorának munkásságát mutatja be. Pap Károly életművének tanulmányozása a centenáriumi összefoglalások előkészítése során vált aktuálissá, minthogy 1914-től 1942-ig ő állt a meghatározó súlyú irodalomtörténeti tanszék élén. A II. világháború után jó darabig úgy látszott, hogy már a maga korában is konzervatívnak számító (Gyulai Pál és Beöthy Zsolt tanítványa volt!) tanári és tudósi tevékenysége aligha számíthat méltánylásra, hiszen a szocialista korszak nem nagyon találhatott az ő munkásságában (ahogy akkor szokás volt mondani) semmi „előre mutatót”. 1989 után azonban öt világrészen vált kétségessé ennek az „előré”-nek az iránya, minek folytán alapvető kultúrtörténeti kérdések újragondolása válik halaszthatatlanná. Pap Károly életműve ahhoz a konzervatív, kálvinista, népnemzeti gondolkodásmódhoz kapcsolódik, melyek merev elutasítása éppoly elhibázott volna, mint kritikátlan rehabilitálása. Ily módon az egykori debreceni egyetem, a „debreceniség” szellemének mérlegelése új tanulságokkal szolgál. Megvoltak ennek a maga korlátai és tévedései, de távol tartotta magát mind a baloldali, mind a jobboldali radikalizmus tömeggyilkos rendszereitől. Aki tehát ma és holnap a debreceni kálvinista és nemzeti konzervatív kulturális hagyományokból akar meríteni, sokszoros figyelemmel kell lennie e nézetrendszer alapvető értékeire, de az elkerülendő csapdákra is.

További információk

Tömeg
158 g
Méretek
203 × 146 × 6 mm
Alcím

Az 1912-ben alapított Debreceni Egyetem első irodalomtörténet-professzora

Szerző(k) / Szerkesztette

Sorozat

A Debreceni Egyetem Tudós Professzorai

ISBN

978-963-318-193-5

Terjedelem

116 oldal

Kiadás éve

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Pap Károly (1872-1954)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1

Kosár

Teljes összeg:
1 200 Ft