Tanulmányok Szilágyi Istvánról

Leírás

A Kossuth-díjas kolozsvári elbeszélő pályáját sokáig egy mérföldkő, egy társtalan remekmű jelölte: A Kő hull apadó kútba (1975). Szilágyi István az „egykönyves” szerzők közé soroltatott be. Annak a regénynek az írójaként, amely mindjárt a megjelenésekor az egész magyar irodalom eseménye lett; kivételes hatású műélmény, a teljes irodalmi tudatot átjáró, a klasszikus értékek sorába emelő siker. Több mint egy negyedszázadnak kellett eltelnie, hogy a XX. századi magyar regény egyik csúcsaként látott alkotás mellé odamagasodjék egy másik monumentális mű, a méltatók által különösnek s talányosnak tartott, bonyolult remeklésnek és nagy varázslatnak tudott Hollóidő (2001). E két magaslati pont viszont már úgy láttatja a pálya egészét, mint ahol az egyes állomásokat, így az első regényt (Üllő, dobszó, harang) és a romániai diktatúra idején tiltottnak, kiadhatatlannak minősült antiutópiát (Agancsbozót) is szorosan egybekapcsolja a végső dolgokkal való végtelen küzdelem tudata, a végleges megoldhatatlanság és megválthatatlanság léttapasztalata – a világból való önkéntes avagy kényszeres kirekesztettség állapota, és ebben a közös, a kollektív magány.