Polgári eljárásjogi ismeretek : igazságügyi igazgatás szakos hallgatók számára

2 100 Ft

Szerzők: Molnár Judit, Nyilas Anna, Pribula László, Zákány Judit

ISBN: 978-963-318-627-5

Terjedelem: 212 oldal

Kiadás éve: 2017

KívánságlistáraEltávolítás
Kívánságlistára
Megosztás

Leírás

A tankönyv az igazságügyi igazgatás szakos hallgatók polgári eljárásjogi tanulmányainak három féléves tematikájára épül. Emellett a jogi felsőoktatási szakképzésben is használható.

Az első félév anyaga a Polgári perrendtartás általános részével ismerteti meg a hallgatókat, az elsőfokú eljárással bezárólag. Ezt követi a második félév feldolgozása, mely a rendes és rendkívüli perorvoslatokat tartalmazza, valamint a különleges pereket.

Végül a polgári perjogi tanulmányokat a harmadik félév zárja, amelynek tárgya a bírói, közjegyzői és egyéb nemperes eljárások, valamint az európai polgári igazságügyi együttműködés eddig elért eredményeként született Uniós jogszabályok.

A tankönyv célja, hogy rövid, tömör feldolgozását adja a számonkérés tárgyát képező joganyagnak, illetve segítséget nyújtson a hallgatóknak a jogszabályok értelmezéséhez, és ezáltal a vizsgákra való felkészüléshez. Az egyes félévek végén kollokvium keretében, míg a tanulmányok végén záróvizsga tárgyként is szerepelnek egyes témakörök.

A témák bemutatása illeszkedik az előadások rendjéhez, valamint a szemináriumi munkában is felhasználható. Ehhez nyújt kiindulópontot a valamennyi fejezet végén megtalálható gyakorlati jellegű feladat. Az egyes témák iránt mélyebben érdeklődők számára a tankönyv végén található szakirodalmi jegyzék nyújt segítséget a további kutatómunkához, szakdolgozat illetve szemináriumi dolgozat készítéséhez.

A szerzők a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Eljárásjogi Tanszékének munkatársai, akik mindannyian tevékenyen részt vállalnak a tankönyvben szereplő tárgykörök oktatásában.

Vélemények

Még nem érkezett vélemény

Légy te az első aki értékeli: “Polgári eljárásjogi ismeretek : igazságügyi igazgatás szakos hallgatók számára”

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Érdekelhetnek még…