Ablakok : köztéri installáció tervek Debrecen lakótelepi részein

3 600 Ft

Alcím

Építész alkotóhét 2019

Szerző(k) / Szerkesztette

,

ISBN

978-963-490-130-3

Terjedelem

96 oldal

Kiadás éve

Kategóriák:
ÉpítészetMűszaki KarPrint on Demand

Leírás

“Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a két lépcsős építész képzés mindkét szakán (alap és mester) kiemelten fontosnak tartjuk a valós projektek jelenlétét. Ez alatt egyrészt valós építészeti problémákra adott valós elméleti válaszokat értünk, másrészt olyan feladatokat, amelyek elvégzése után a hallgatói tervek valamilyen formában, részben vagy akár egészben is megvalósulhatnak, ideális esetben a hallgatók részvételével. A megvalósításban való közös munkavégzésnek az építészeti beruházás folyamatának-koncepció, tervezés, megvalósítás-modellezése mellett közösségépítő szerepe is van és természetesen egymástól is sokat tanulhatnak a résztvevők, különösen annak fényében, hogy ezen projektek nem csak egy-egy évfolyam részvételével zajlanak, hanem vegyesen vannak jelen a tanulmányaik kezdetén lévők és végzősök is. Ezen szempontok kiemelt figyelembevételére adott lehetőséget az idei félévben, hagyományteremtő jelleggel először megszervezett alkotóheti egy hetes workshop, mely reményeink szerint a későbbiekben évente kerülne megrendezésre.”

További információk

Tömeg
390 g
Méretek
210 × 210 × 8 mm
Alcím

Építész alkotóhét 2019

Szerző(k) / Szerkesztette

,

ISBN

978-963-490-130-3

Terjedelem

96 oldal

Kiadás éve

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ablakok : köztéri installáció tervek Debrecen lakótelepi részein” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Érdekelhetnek még…

1

Kosár

Teljes összeg:
1 650 Ft