A szavak érzéki csábítása

Leírás

A huszadik század végére a művészet értékeit és az információk java részét a „mass media” közvetíti, amelyben már nem kizárólag a szó vagy a látvány, hanem sokkal inkább a szó és a látvány együttes hatása dominál. A művészet az érzelem kifejezése, átélése, az élet megismerésének egyik legfontosabb formája. A látás és a hallás mellett a környezetünkről szóló információk megszerzésében azonban a szaglás, tapintás és ízlelés is szerepet játszik. Az orosz írók már az auditív-vizuális dominancia megjelenése előtt sikeresen vonták be az esztétikum szférájába az empirikus megismerés különféle formáit. A látvány, a hangok, a szagok, az ízek leírása révén tágították a művészet határait, mivel az értelem érzékanalógiái között valójában nem húzódik átléphetetlen határ. Az egyik területen szerzett észlelések kiterjeszthetők más területekre. A klasszikus orosz íróknak különös tehetségük volt a testiség, az evilági örömök humoros, szatirikus vagy éppen groteszk ábrázolására.

A huszadik századdal induló újszenzualizáló posztmodern az összes hozzáférhető tudást és az összes elérhető narratív eljárást alkalmazni kívánta, mindenféle kötöttség nélkül. Az újszenzuális narráció azért tárgyiasít a maga logikája, azért vitalizál és perszonifikál a maga értékrendje és azért szövegesít a maga észjárása szerint, mert feltételezi, hogy valamelyik értelmezése helytállónak fog bizonyulni.

A narratív szövegvilágok elemzését tartalmazó tanulmányok arra irányítják az olvasó figyelmét, hogy az értelem és az érzelem konfliktusa csak akkor oldható fel, ha a test és a szellem egymással harmóniában van. A művészet feladata, hogy az érzékit átszellemítse, a szellemit pedig érzékelhetővé tegye. A kötet szerzői annak a véleményüknek adnak hangot, hogy a gondolkodás és érzés szembeállítása mind filozófiailag, mind pedig poétikailag téves. A tanulmánykötet a nyelvet mint az élet és az alkotás meghatározó tényezőjét állítja a középpontba.