Az Osztrák-Magyar Monarchia központi katonai és polgári hírszerző és elhárító szervezete 1850-1918

Leírás

Könyvemben az osztrák–magyar katonai és polgári hírszerzés és elhárítás központi szervezetének történetét igyekszem megvizsgálni intézmény- és hivataltörténeti szempontok alapján. Munkám kifejezetten a vizsgált intézmények jogállását, szervezetét, működését, költségvetését és személyi állományát érinti, tehát a kutatás nem terjedt ki az „ügyek” vizsgálatára – így aki esetleg arra számítana, hogy nagy leleplezésekről, az Osztrák–Magyar Monarchia vagy az első világháború nagy kémügyeit, eddig fel nem tárt titkait felfedő titkosszolgálati történetekről fog olvasni, az minden bizonnyal csalódni fog. Már a kezdet kezdetén, amikor elhatároztam, hogy a Monarchia hírszerző (felderítő) és elhárító szervezetéről fogok kutatni, tudtam, hogy nem nagy titkokról, világraszóló leleplezésekről akarok és fogok írni.
Könyvemet hiánypótlónak szánom, mivel az Osztrák–Magyar Monarchia központi katonai és polgári/politikai hírszerző szervezetének története meglehetősen ismeretlen, a témára vonatkozó átfogó munka még nem jelent meg magyar nyelven. Ezt a hiányosságot igyekszem a magam szerény eszközeivel pótolni – legalábbis, ami a téma intézménytörténeti aspektusát illeti. Történészként, jogtörténészként elsősorban maga az intézmény érdekelt: az a szervezett közeg, intézményrendszer, amely egy nagyhatalom katonai és polgári/politikai hírszerző szolgálatát képezte, amely meghatározott szabályok, normák között ellátta többnyire legális forrásokból származó információkkal az Osztrák–Magyar Monarchia katonai és polgári vezetését. Úgy vélem, ez legalább olyan érdekes, mint a nagy leleplezések. A források egyébként rendelkezésre állnak, aki leleplezések kutatására vágyik, az nyugodtan belevághat.